Előző cikkünkben bemutattuk a kéz- és karmasszázst, annak előkészületeit és menetét. A következőkben a lábak masszírozását fogjuk megbeszélni.
Előkészületek: A lábmasszázs lehetőleg nyugodt környezetben, félig ülő-fekvő helyzetben történjen. Távolítsuk el a ruházatot a Vendég lábáról.
A masszázst előzze meg 5-10 percig tartó kellemesen langyos-meleg lábfürdő. Az áztatóvíz mindig tartalmazzon fertőtlenítőszert, vagy készíthető fertőtlenítő hatású gyógynövények (kamilla, menta, zsálya) forrázatából.
Az áztatás célja: szennyeződések eltávolítása, fertőtlenítés, a láb felmelegítése, izomgörcs oldás, és a bőr felpuhítása. A lábat megtöröljük, és a masszőr lábára nyugvó állapotba helyezzük. Ügyeljünk arra, hogy a „vivőanyag” (hintőpor, olaj, testápoló) hideg nem lehet.
Masszázsmenet:
Összedörzsöléssel kellően felmelegített kezünkre pl. krémet teszünk és azt simító fogásokkal az ujjaktól a térdig felvisszük. Majd az egész testrészt bemelegítő lazító mozdulatokkal, két kézzel átdörzsöljük. Az egyenletes gyengéd fogásokat addig kell ismételgetni, míg a láb izomzata bemelegszik, ellazul, a Vendég megszokja a kezünket, és ezáltal alkalmassá válik a masszázs befogadására.
Az ujjak masszírozása:
Egyik kezünkkel fogjuk meg a Vendég lábfejét, másikkal csavargassuk, morzsoljuk az ujjakat úgy, hogy a hüvelykujjunk az ujjbegyeken, a másik négy szemben a lábháton helyezkedjen el.
Ezt oda-vissza ujjanként többször megismételhetjük. Ezután a lábujjak oldalait egyenként masszírozzuk meg mutató- és hüvelykujjunkkal. Majd a két tenyerünk közé fogott ujjakat oldalirányú mozgással jól megdörzsöljük. Kiropogtatásként a Vendég átmelegedett ujjait szorítsuk hüvelyk- és mutatóujjunk közé és a nyomás megtartásával kis rángató mozdulatokkal húzzuk át az ujjvég felé.
A lábfej masszírozása:
Körkörös gyúrással térhetünk át az ujjakról a lábfejre. Két hüvelykujjbeggyel ellenkező irányban spirálisan haladunk a kis-és nagylábujjaktól a rüsztön felfelé a boka felé, míg a többi ujjunk a talpnál marad, visszafelé már a 2. és 4. ujjakhoz érünk. Az ujjbegyek gyengéd összenyomása után haladunk ismét fel, majd le a középső ujjhoz.
A lábközépcsontok masszírozása váltófogással történik a hüvelyk- és a többi összetett ujjak között a csontok mentén végzett gyengéd átgyúrással. A fogás elvégezhető tetszőlegesen akár a talp alatt, vagy a lábfejen elhelyezkedő hüvelykujjakkal.
A talp masszírozása:
Körkörös gyúrással hüvelykujjbeggyel körözve végezhető a lábujjaktól a sarok felé. A fájdalmas pontokat óvatosan csak a fájdalomküszöb határáig kezeljük!
Ezután ökölbezárt kéz kinyújtott hüvelykujjával dörzsölő mozgást végzünk a talp belső részén a saroktól az ujjak felé, majd a láb külső oldalán térünk vissza.
Az ököllel végzett mélydörzsölést, gyúrást a talpon az összeszorított jobb kéz ujjcsontjaival végezzük, miközben balkezünkkel a lábfej hátán ellen tartunk.
A boka masszírozása:
Először döntögetéssel vagy forgatással ellazítjuk a bokát. Ehhez egyik kézzel a lábfejet az ujjak alatt megfogjuk, közben a másik kézzel a boka felett megtámasztunk. Majd a bokát megmasszírozzuk a tenyerek között. Végül ujjbegyeinkkel vagy tenyérrel gyengéden átpaskoljuk az egész lábfejet.
A lábszár masszírozása:
Kezünket ökölbe szorítjuk és ujjcsontjainkat a Vendég bokájától térdhajlatig erős nyomással a vádlin végig húzzuk, majd az egész testrészt visszafelé nyitott lapos tenyérrel végigsimítjuk.
Körkörös gyúrásnál két hüvelykujjbeggyel ellenkező irányban spirálisan haladva a lábszár belső és külső felületét felfelé bokától a térdig többször végigmasszírozzuk. Lefelé a testrészen mindig lapos nyitott tenyérrel simítunk.
A csavarások két kézzel bokától térdig végzett dörzsölő fogások, melyeket a lábszár átfogásával végzünk. Végrehajtható többször fel- és lefelé haladva egymás felé néző ujjakkal vagy egymás melletti ujjakkal ellenkező irányban történő elforgatással. A lábszár gyúrására gyakran alkalmazunk váltófogást.
A térd masszírozása:
Átdörzsöléssel megmasszírozzuk a térdet a két tenyér között. Utána a két hüvelykujjal körkörös mozgással a térdkalács könnyed nyomással átdörzsölhető.
Befejezésként a lábszáron a szorítás csökkentésével a masszírozó keze gyengéden lecsúsztatható a lábujjakig, majd az egész lábon rezegtetés, paskolás, és kirázás végezhető.
Ha megmasszíroztuk az egyik lábat, akkor betakarjuk (melegen tartjuk) és a másik következik. A műveletek sorrendje és a fogások azonosak.
DN-Anikó
Megtekintett termékek
2012.05.17. - bobi19
Nem tudom elolvasni a választ valamilyen okból. :(
Azt meglehetne oldani hogy erre az e-mail címre
2012.05.17. - bobi19
Sziasztok!
A kérdésem az lenne hogy építés előtt elég csak nail-preppel lekennem a körmöt vagy vala
2012.05.14. - DN-Bea
Kedves Ágikusz!A leírtak közül mind szükséges a megfelelő végeredmény érdekében.Tipleoldót kell vatt
2012.05.14. - Ágikusz
Sziasztok! Szeretnék magamnak zselé lakkot használni. Láttam a használati utasítást itt az oldalon.


