A szépségápolás területén dolgozók számára fontos a megfelelő szakmai felkészültség, a korszerű berendezés, a minőségi alapanyagok használata és a környezet megfelelő kialakítása, mely alapvető elvárásokat elégít ki mind a vevők, mind az ott dolgozók körében egyaránt. A berendezések erkölcsi és fizikai elhasználódása, az alkalmazott alapanyagok piaci elfogadása, a tiszta és rendezett környezet mind-mind elengedhetetlen a ma ismert kiváló minőségű szolgáltatás nyújtásához.
Miért fontos ezekről beszélnünk?
A vendégek elégedettsége nem pusztán a szolgáltatásunk szellemi és fizikai hozzáadásából tevődik össze. Hiszen a rend és a tisztaság bizony elengedhetetlen feltétele annak, hogy vendégünk a kialakított és fenntartott környezetünkbe, üzlethelyiségünkbe szívesen betérjen, valamint, hogy ismételten igénybe vegye szolgáltatásainkat.
A tisztaság az egyik legfontosabb szerepet ölti magára a szépségápolással foglalkozók körében. Tisztaság alatt érthetjük az alapanyagok szavatossági idejének betartását, a használt eszközök, valamint az egyéb segédeszközök, mint pl. a törölköző szakszerű fertőtlenítését is, mindazok mellett, hogy maga üzletünk helyiségében lévő bútorok és egyéb berendezések karbantartását, azok használati idejük megóvását. Ezek teremtik meg azt a légkört, amelyben vendégeink szívesen eltöltik azt az időt, amelyet szépségükért áldoznak fel.
Az üzlet kialakítása, helyiségek meghatározása már kezdetektől fogva megteremtik annak egészre vetett hangulatát, áttekinthetőségét és rendezettségét. A rendezett, nem zsúfolt berendezések az üzlet további működését, karbantartását és az alapvető tisztasági feltételek betartását segíti elő.
A munkakörnyezet
A nagyobb szépségszalonokban többféle szolgáltatás is igénybe vehető, ezáltal több helyiség együttes rend és tisztaság képet kell kialakítanunk. Ugyanez vonatkozik a kisebbekre is, annyi kitétellel, hogy az egyes helyiségek kisebb térrel rendelkeznek. Mindkét esetben tapasztalhatunk koszt és rendetlenséget, csupán a kisebb helyiségbe ez jóval szembetűnőbb lehet, mivel nehezebb az eszközök és berendezések használhatóságának megfelelő kialakítása, vagyis a berendezés helyigényének optimális megválasztása.
A mai divat és szépségápolás egyik megtestesítője a műköröm. A műköröm építő szolgáltatói tevékenység az egyik legnagyobb odafigyelést és rendezettséget igénylő tevékenység.
A használatos eszközök szinte mindegyike alkalmazásukat követően azonnal tisztításra, fertőtlenítésre szorulnak.
A szépségszalonoknak kívülről- belülről a ragyogást kell sugallniuk. Hiszen a vendég is szépülni szeretne, s ezt csak igényes környezetben fogja elfogadni. A tisztaság színe a fehér, így érdemes fehér bútorokat, fehér törölközőt, falat választani. A szalonok belső kialakításánál közkedvelt berendezések közé tartozik a tükör, vagy akár az üveg polcos szekrény. Ezek esetében a bennük elhelyezett anyagok, eszközök akkor mutatnak szépen, ha rendszeresen tisztán tartjuk polcait. Könnyíthetünk a dolgunkon, ha rendszerezzük kicsi tárolókba a kisebb tégelyeket, üvegcséket, hiszen a rendszeres tisztaság fenntartása az üvegpolcok esetében a legnehezebb, s kedvünk sem lesz hozzá nekilátni, ha minden egyes üvegcsét egyenként helyezünk el benne. Mindazon belül, hogy áttekinthetőségét, az anyagok rendezett összegyűjtése nem csak a takarításnál, de munkánk végzését is megkönnyíti.
A higiéniai alapvető szabályai
Higiénia szempontjából minden vendég kitűntetett figyelmet érdemel. Minden vendég előtt és után szükségszerű az eszközök fertőtlenítése, a fertőtlenítő szerek használati utasításának megfelelő körültekintésének betartásával. Minden eszköz képes fertőzést átvinni egyik vendégről a másikra. Munkánk egy részét megkönnyíthetjük, ha eldobható eszközöket használunk, olyan esetekben ahol ez lehetséges.
A fertőtlenítő szerek a különböző eszközökre eltérőek lehetnek. Érthetjük ezt a közvetlen munkakörnyezetben lévő eszközökre (mint pl. asztal, kéztámasz, uv lámpa stb ), vagy akár az alkalmazott eszközökre ( mint az olló, bőrfeltoló stb). A vegyszeres fertőtlenítés mellett már kaphatóak olyan készülékek is, amelyek hő- vagy fénysugárzással képesek eszközeinket tisztán tartani. Ezek közül bármelyiket is alkalmazzuk, körültekintően kell eljárjunk.
Higiénia egy másik területéhez szorosan kapcsolódik, hogy úgy alakítsuk ki a munkakörnyezetünket, hogy az a szellőztetés, valamint egyéb elszívó berendezés rendelkezésünkre álljon. Műkörmös munkák esetében ez például elengedhetetlen, hiszen a felvitt anyag csiszolása, reszelése közben a levegőbe jutnak a porszemcsék, amelyeknek nagy mennyiségű belégzése akár káros is lehet az egészségre.
A körültekintő gondoskodás, a megbízhatóság alapja. Akár az üzletünk minőségi színvonalát tekintjük, akár a vendégekkel való bánásmódot, mindkét esetben olyan eszköz ez számunkra, amellyel megalapozhatjuk és fenntarthatjuk szolgáltatásunk hírnevét. Kellemes higiénikus környezet, megbízható személyiség, szakmai tudás, minőségi anyagok használata, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy vendégeink körében elismertek legyünk és biztos pontot jelentsünk számukra, ha a szépségre gondolnak.





